Társasjáték délután a könyvtárban

Március 11-én újra találkozunk a társasjátékok kedvelőivel. A nap játéka a Carcassonne lesz, ami volt már az Év játéka (Spiel des Jahres) is, 2001-ben. Népszerűsége azóta is töretlen, sőt növekvő, ezt bizonyítják az egyre nagyobb számban megjelenő kiegészítő készletek is.

carcassonne_menet

Stratégiai játék, egy középkori környezetben közösen kell kialakítani egy vidék földrajzi környezetét, persze úgy, hogy ki-ki a saját érdekeit próbálja meg érvényesíteni, persze a szabályok keretein belül. Utak, rétek, kolostorok települések keletkeznek a kezünk nyomán az egymáshoz illesztett térképdarabkákból.

Könnyen, gyakorlatilag az első alkalommal megtanulható a játék, de taktikai, stratégiai mélységei ilyenkor még inkább csak távolabbi kihívásokat jelentenek a kezdőknek. Egy parti időtartama kb 1 óra.

Mindenkit szeretettel várunk március 11-én vasárnap délután 4-kor a Genfi Magyar Kulturális Központban. Néhány irternetes hivatkozás a kiváncsiak számára:

http://www.jateklap.hu/jatekszabaly-letoltese/index.php…

https://hu.wikipedia.org/wiki/Carcassonne_(j%C3%A1t%C3%A9k)

Vélemény, hozzászólás?